Hírek

Családi Nap Galgamácsán

2011.06.05.
2011. június 4-én a galgamácsai Rózsakúti Lovastanyán láttuk vendégül a Budapesti Szervezet tagjait és családjukat.

 

Idén is jól sikerült a Családi Nap

 

 

Évről évre egyre népszerűbbek a Budapesti Szervezet által megrendezett családi napok. Tavaly két alkalommal is rendeztünk családi összejövetelt a budapesti tagoknak és családjaiknak. Legutóbb, 2011. június 4-én új helyszínen láttuk vendégül őket: a Budapesttől mindössze 50 kilométerre fekvő galgamácsai Rózsakúti Lovastanya adott otthont a rendezvénynek.

Már a regisztráció során kiderült, hogy rengetegen szeretnének jelen lenni az egész napos programon. Végül több mint 600-an gyűltünk össze, a résztvevők egy része a kamara által szervezett buszokkal érkezett a helyszínre.

A bejáratnál üdvözlő itallal és pogácsákkal fogadták a vendégeket a házigazdák. A Lovastanyán egymást érték az érdekes események, és kicsiknek, nagyoknak egyaránt bőven akadt látnivaló. Sokan bekukkantottak az istállókba, megtekintették az őshonos magyar állatokat. Akik a technikai bemutatókra voltak fogékonyak, azok a veterán motorok kiállításában gyönyörködhettek, sőt beülhettek egy harcászati jármű belsejébe is.

Óriási volt az érdeklődés az ügyességi versenyek iránt: a lovas, a légpuska-céllövő és a fegyver-összeszerelési verseny legjobbjai a kitűzött díjakat is átvehették. A hatalmas lovaspályán is szinte mindig zajlott valami izgalmas esemény, a legnépszerűbbek a lovas show-műsor és a solymász produkció voltak. A gyerekek sem unatkoztak: lovagolhattak, lubickolhattak a panzió melletti kismedencében, birtokba vehették a játszótereket, vagy szüleikkel együtt felülhettek a pónifogatra. Akik megéheztek, megszomjaztak, házias ételekkel és üdítőkkel frissíthették magukat.

Nagyon sokan töltötték ki kamarai kérdőívünket is és vettek részt a kvízjátékon, amit utólag is köszönünk. A válaszadók értékes javaslatokkal segítették munkánkat, és a kvízkérdésekre is igen sok helyes megfejtés érkezett, így valamennyi értékes nyeremény gazdára talált.

Az időjárás is kegyes volt hozzánk, végig ragyogó napsütésben élvezhettük a programokat. A hazaúton is a Családi Nap eseményeit beszélték meg a résztvevők, és találgatták, legközelebb vajon hol lenne érdemes a családdal és a kollégákkal összejönni, és milyen programokon vennének még részt szívesen.

 

A Családi Napon készült fotók megtekinthetők az alábbi képgalériában: